P. Szathmáry Károly
I. ker. Gránit lépcső tetején, a Lovas útnál





A 0,92 m-es márvány mellszobrot R. Kaisler Károly készítette 1931-ben.

Fantasztikus, hogy ennek a márvány szobornak mennyire "élnek" a szemei!

A szoborhoz kapcsolódó érdekes történet:
Felállításakor, 1931-ben a szobrot nem itt, a Gránit lépcső tetején helyezték el,
hanem az alján, pont ott, ahol ma (2007. március 5.) a Brunswick szobor áll.
Ezáltal a szobor pont nyugatra, a lebukó napba nézett.
A szobor talapzatán olvasható felirat szerint
Szathmáry arcpoétikája így szól:
"Dőre ki a letűnő napra néz
ott éjközelg
én csak a felkelőt lesem
magyar hajnal
hasadására várok
"
Az 1930-as években mindenki ezen derült.
1994-ben a Lovas útról a Mikó utcához vezető igen megromlott állapotú lépcsőt felújították.
Ekkor sikerült hosszas utána járással az Önkormányzatnak korrigálni a több mint hat évtizedes hibát,
és a Szathmáry szobrot 180 fokkal megfordítva,
a lépcső aljáról a lépcső tetejére helyezni.
Így Szathmáry 1994. ősze óta már valóban kelet felé néz,
kár, hogy a felkelő napot eltakarja előle a várfal.
A magyar hajnal hasadására tehát még várhat egy darabig.

P. Szathmáry Károly író, tanár
(Szilágysomlyó, 1830. júl. 24. – Budapest, 1891. jan. 14.)
 Iskoláit Zilahon és Kolozsvárott végezte, utána a királyi tábla írnoka lett (1847).
 A szabadságharcban való részvétele miatt börtönt szenvedett.
Kiszabadulása után magánintézetben tanított.
1857-ben a pesti egyetemen doktori oklevelet szerzett.
1858-tól Máramarosszigeten, Nagyenyeden tanár, 1869-ben országgyűlési képviselő.
 Mint Tisza Kálmán híve, több fővárosi lap, 1878-tól az Országgyűlési Napló szerkesztője.
 A Kisfaludy Társaság (1869) és a Petőfi Társaság tagjává választotta (1876).
 1872-ben megalapította az Országos Kisdedóvó Egyesületet, melynek 1877-ben elnöke lett.
 Számos törvényjavaslatot készített a kisdedóvás érdekében.
 Sokirányú közéleti tevékenységet fejtett ki.
 A századvég egyik legtermékenyebb írója volt, emléket állított 1848 harcainak.
 forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/14576.htm

A Degrénél is elfeledettebb P. Szathmáry Károly (1830–1891) szépen bizonyítja Heine igazságát,
 hogy a tiszta jellem igazi tehetség nélkül semmit sem  ér az irodalomban.
 P. Szathmáry embernek és polgárnak nagyon is tiszteletre méltó:
 tizennyolc éves fejjel már hadnagy Bem seregében,
 a szabadságharc után pedig csaknem két esztendeig kell bujdosnia.
 Tanulnivágyása és szorgalma szinte emberfeletti:
 a Bach-korszakban kilenc év alatt ötvennégy novellát és két regényt fejezett be,
 de közben elvégezte a műszaki főiskolát (polytechnikumot),
 az akkori tanárképzőt (bölcseleti tanfolyamot),
 s rendszeresen tanított egy magániskolában is.
 Tevékenysége nemigen csappant meg a kiegyezés után sem,
 holott akkor már számos ismeretterjesztő munkán is dolgozott a történetírás köréből,
 okmánytárt is publikált, szerkesztette a Tisza-párti Hazánk című lapot,
 s buzgón képviselősködött, elsősorban a kisdedóvói törvény létrejötte érdekében.
 A jókaias termékenység és sokoldalúság azonban korántsem járt együtt nála Jókait megközelítő tehetséggel.
forrás:      http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/173.html