Kálmán Imre szobor

Kálmán Imre szobra a Budapesti Operettszínház előtt

VI. ker. Nagymező utca 17.

a kép hátterében, bal oldalt a "HOFI" szobor

Kálmán Imre mögött a Mikroszkóp színpad és a Thália színház


A szobrot Veres Gábor készítette.
A Kálmán Imre szobor avatása 2007 október 20-án volt.

"Szoboravatás a belvárosban
A Magyar Operett Napja és Kálmán Imre zeneszerző 125. születésnapja alkalmából
 szobrot avattak a komponista emlékére szombaton Budapesten, a Nagymező utcában.

A Budapesti Operettszínház bejáratával szemben felállított művet,
 Veres Gábor alkotását Demszky Gábor főpolgármester leplezte le.
Az eseményen részt vett Yvonne Kálmán, a zeneszerző leánya is.
Demszky Gábor igazi társadalmi kezdeményezésnek nevezte a szoborállítást, utalva arra:
az alkotás, amely Kálmán Imrét padon ülve ábrázolja, nem állami forrásból,
 hanem magánemberek, cégek és a színház művészei,
 a Pesti Broadway Alapítvány közreműködésével, támogatásával készült el.
Veres Gábor munkája mellett a kompozíció része egy számítógép is,
 amellyel a színház honlapján lehet böngészni.
A főpolgármester közölte: Kálmán Imre 125 éve, október 24-éről 25-ére virradó éjjel jött világra,
 az idén az egész év a zeneszerző ünneplésének jegyében telik.
A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor kiemelte,
 hogy Puskás Ferenc labdarúgó mellett Kálmán Imre zeneszerző
 nevét ismerik a magyarok közül a legjobban a világban.
A színház előcsarnokában valamint az I. emeleti nézőtéri folyosón már látható
 a Kálmán Imre emlékére rendezett kiállítás.
 Az október 30-ig megtekinthető tárlaton a komponista eredeti tárgyai,
 relikviái, kottái, valamint plakátok, fotók, könyvek szerepelnek.
A Magyar Operett Napja 2002 óta október 24-e,
 Kálmán Imre zeneszerző születésének (egyben Lehár Ferenc halálának) napja.
 Kálmán Imre (1882-1953) nevéhez olyan művek kapcsolódnak, mint
a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A cirkuszhercegnő, A montmartre-i ibolya, vagy A bajadér."
2007. 10. 20. 21.55 Hírextra
Forrás: MTI