
Cantata profana
díszkút, XII. ker. Királyhágó tér

A kilenc csodaszarvas avagy
a szarvassá vált fiúk

Marton László szobrászművész 2000-ben Bartók Béla
emlékére készített Cantata profana című szobrát
a XII. kerületi Önkormányzat 2001-ben "Millenniumi emlékmű"-ként
állíttatta fel.

A kőbe vésett feliratok:
Fent
Felső sor:
VOLT EGY ÖREG APÓ, VOLT NEKI, VOLT NEKI KILENC SZÉP SZÁL FIA.
NEM NEVELTE ŐKET SEMMI MESTERSÉGRE, CSAK ERDŐKET
JÁRNI.
Alsó sor:
CSAK VADAT VADÁSZNI, S ADDIG-ADDIG VADÁSZGATTAK, ADDIG:
SZARVASSÁ VÁLTOZTAK OTTAN A NAGY ERDŐBEN.
Lent
„ÁLLÍTTATTA: BUDAPEST HEGYVIDÉK XII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
ÉS A MAGYAR MILLENNIUM KORMÁNYBIZTOS HIVATALA 2001.”
MARTON LÁSZLÓ
SZOBRÁSZMŰVÉSZ
2000. ÉVBEN
KÉSZÍTETTE
Marton László így nyilatkozott a szoborról és elkészítéséről:
"A Cantata profana története is érdekes. Bartók zenéje ihlette a
kompozíciót.
Úgy volt, hogy a Bartók Múzeumba kerül, de nem volt rá pénz.
1998-ban aztán Hámori József akkori kulturális miniszter és Nemeskürty
István meglátogatott,
meglátták a kompozíciót, javasolták, hogy a Cantata profana legyen
Budapest millenniumi emlékműve.
Először úgy volt, hogy a Szent György térre kerül, de valakiknek nem
tetszett a helyszín,
nem bírták volna elviselni, hogy a Görgey-lovasszobor után még egy Marton
szobor legyen a Várban.
Kínomban elfogadtam a Gellért teret, sejtettem persze, hogy ott meg a
földalatti miatt fúrnak ki.
Ekkor jelentkezett a XII. kerületi önkormányzat, szeretnék a szobrot a
kerületben felállítani.
Oda került, pedig nem oda való.
Csupán annyi pénz volt a szoborra, hogy kiviteleztem belőle. A
tiszteletdíjamról lemondtam."
forrás: Új HORIZONT
XXX. évfolyam, 2002., 1. szám
A monumentális szobrok mestere
Marton László műtermében
Tál Gizella írása