Alább közöljük Dr. Vígh Károly írását Harry Hill Bandholtz tábornokról.

 Dr. Vígh Károly történész, a Rákóczi Szövetség alelnöke

  Bandholtz tábornok emlékérõl

 A Magyar történetírás hiánnyosságai közé tartozik, hogy a

 rendszerváltozásig hallgatott Harry Hill Bandholtz amerikai tábornokról

 (1864-1925), aki 1919 augusztusának nehéz napjaiban – ahogy errõl

 késöbb, 1937-ben a Pesti Hirlap lexikona írta – “a román megszállás

 idején korbáccsal kergette ki a Nemzeti Múzeumból a mûkincseket

 elrabolni akaró román katonákat és igazságos magatartásával

 igyekezett enyhíteni a megszállás keserû napjait.” 1919 óta generációk

 nõttek fel nálunk anélkül, hogy tudták volna ki volt ez a kitûnõ

 tábornok. Ezért úgy gondoltam: végre tájékoztatni illik a ma élõ magyar

 társadalmat az 1919-ben lezajlott és Bandholtz-cal is összefüggõ

 eseményekrõl. Akinek szobra még a Horthy korszakban a Kossuth térre

 került.

 Bandholtz amerikai tábornok neve – sajnálatos módon – csak

 alig szerepel a magyar történetírásban. Így pl. Hajdu Tibor több mint

 600 oldalas, Károlyi Mihályról szóló életrajzában csupán egyetlen sort

 szentel az amerikai tábornoknak, és csak negatív értelemben. Arról ír

 ugyanis, hogy az amerikai diplomácia a Horthyt támogató Bandholtz

 tábornok információja alapján hónapokig õrködött azon: Károlyi Mihály

 nem akar-e az Egyesült Államokba menni “ a kommunizmus terjesztése

 céljából?” (351. old) Ugyanakkor habár Juhász Gyula a Magyarország

 külpolitikájáról írt munkájában hallgat a Bandholtz-akcióról, de legalább

 megírja azt a tényt, hogy a román kormány “ minden eszközzel

 késleltetni igyekezett csapatainak kivonását, hogy minél tovább

 fenntartsa a gazdasági kifosztás lehetõségét.” A fentiekkel szemben az

 események egyik fõszereplõje, Horthy Miklós az Európa história c.

 kiadónál 1992-ben megjelent memoár-kötetében megírja: “Harry Hill

 Bandholtz tábornok, aki a szövetségesek budapesti négytagú katonai

 missziójában Amerikát képviselte, az “An Undiplomatic Diary

 (Tapintatlan napló) címû emlékiratában (New York, 1933) hitelesen

 megörökítette a gyárak leszerelését és a féktelen fosztogatások

 történetét. Ha lovaglóostorával a kezében idejében meg nem jelenik

 személyesen a királyi várpalotában, azt menthetetlenül kirabolják. A

 Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román

 teherautók; csakis az mentette meg a kifosztástól a múzeumot, hogy

 ajtóit a tábornok a szövetségesek nevében lepecsételtette. A magyar

 történettudományban a kommunizmus évtizedei alatt csak Ormos Mária

 foglalkozott tárgyilagosan Bandholtz szerepével az 1983-ban

 megjelent “Padovától Trianonig. 1918-1920” címû hézagpótló

 munkájában. Ebben a szerzõ részletes képet nyújt a huszadik századi

 magyar történelem egyébként is rendkívül bonyolult és sûrû

 eseményeirõl.

 A rendszerváltozás után csupán Romsics Ignác közli a román

 megszállással kapcsolatos eseményeket és benne Bandholtz tábornok

 szerepét. A szerzõ eme alapvetõ munkájának 132. oldalán ugyanis ezt

 olvashatjuk: “Mindeközben (azaz a román megszállás közben) vagonok

 százaiban szállították Romániába az új termést, az állatállományt, az

 ipar és a közlekedés gépparkját. A Nemzeti Múzeum aranykincseinek

 eltulajdonítását – a legenda szerint lovaglóostorát használva –

 Bandholtz tábornok, a szövetséges katonai misszió amerikai tagja

 akadályozta meg.”

 ***

 Rátérve az események rövid ismertetésére, azzal kell kezdenem, hogy

 Magyarországon az elsõ világháború után 1918 augusztus 12-tõl négy

 antant tábornoknak kellett biztosítani a “rendet”, azaz a gyakorlatban

 érvényesíteni a gyõztes szövetséges hatalmak által kialakított

 irányelveket. Így került Budapestre a négy tábornok közé, mint a

 misszió tagja Harry Hill Bandholtz. A katonai misszió üléseit minden

 alkalommal más-más tábornok vezette. Jellemzõ, hogy a román

 megszállókat képviselõ Holban tábornok még augusztus 12-én

 kijelentette, hogy nem fogadhat el parancsokat e missziótól, csupán

 tárgyalásba bocsátkozhat vele bizonyos megegyezések érdekében. Míg

 a szintén Román Diamandy tábornok úgy mutatkozott be, hogy bár õt

 is megbízták a misszióval való kapcsolattartással, azt hajtogatta, hogy

 parancsot csakis a saját kormányától fogad el. Minden gyakorlati

 kérdés elõl azzal tért ki, hogy ezekrõl tanácskoznia kell Mardarescu

 tábornokkal, aki átvette a magyarországi román csapatok

 fõparancsnokságát.

 Habár a négy antant-tábornoknak augusztus 12-tõl kellett

 volna biztosítani Budapesten a rendet és a szövetségesek által

 kialakított irányelveket, mindezt fõleg a román megszálló katonaság

 felháborító viselkedése miatt nem tudták megvalósítani. Ezért tényként

 mondhatjuk el, hogy ha Bandholtz tábornok nem viselkedik oly bátran

 és határozottan a román megszállókkal szemben, akkor a fõváros és

 az ország még sokkal nagyobb anyagi kárt szenvedett volna. Ráadásul

 a magyarországi román katonai parancsnokság az antant-misszióval

 folytatott tárgyalásai során ürügyet keresett arra, hogy ne kelljen

 kivonulnia Magyarországról. Ugyanis román részrõl azt állították, hogy

 a Horthy által Dunántúlon szervezett magyar haderõ a románok

 megtámadására készül. A budapesti antant-misszió akkor úgy

 határozott, hogy Horthy mellé áll. Az amerikai misszió részérõl

 Bandholtz tábornok különösen Horthy személyében látta a

 magyarországi helyzet megoldását, és a már fent említett módon

 fellépett a román megszálló erõk felháborító viselkedése ellen. Végül is

 a román csapatok 1919. november 14-16. között vonultak ki

 Budapestrõl és a Duna-Tisza közérõl. Horthy Miklós fõvezér pedig a

 nemzeti hadsereg élén november 16-án vonult be Budapestre.

 Dr. Vigh Károly

 Budapest, 2003. május 29-én       MVSZ Sajtószolgálat