Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok szobra
az V. ker. Szabadság téren, a Magyar Nemzeti Bank épületének Kiss Ernő utcai sarkánál

A szobor talapzatán lévő tábla felirata:

A 2,4 m magas bronz szobrot Ligeti Miklós 1936-ban készítette.
Felállítási ideje: 1936. augusztus 23.
A szobrot 1948-ban.lebontották,
1985-ben átadták az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének,
1989. július 6-án újból felállították,
 de a jelenlegi helyére csak a tér 2004-es átépítésekor helyezték.
Bandholtz tábornok (az amerikai katonai misszió vezetője) 1919. október 5-én
 határozott, bátor fellépésével megakadályozta,
 hogy a Budapestet megszálló román katonák Romániába vigyék a Magyar Nemzeti Múzeum kincseit.
 

Alább közöljük Dr. Vígh Károly írását Harry Hill Bandholtz tábornokról.
 Dr. Vígh Károly történész, a Rákóczi Szövetség alelnöke
 
  Bandholtz tábornok emlékérõl
 
 A Magyar történetírás hiánnyosságai közé tartozik, hogy a
 rendszerváltozásig hallgatott Harry Hill Bandholtz amerikai tábornokról
 (1864-1925), aki 1919 augusztusának nehéz napjaiban – ahogy errõl
 késöbb, 1937-ben a Pesti Hirlap lexikona írta – “a román megszállás
 idején korbáccsal kergette ki a Nemzeti Múzeumból a mûkincseket
 elrabolni akaró román katonákat és igazságos magatartásával
 igyekezett enyhíteni a megszállás keserû napjait.” 1919 óta generációk
 nõttek fel nálunk anélkül, hogy tudták volna ki volt ez a kitûnõ
 tábornok. Ezért úgy gondoltam: végre tájékoztatni illik a ma élõ magyar
 társadalmat az 1919-ben lezajlott és Bandholtz-cal is összefüggõ
 eseményekrõl. Akinek szobra még a Horthy korszakban a Kossuth térre
 került.
 
 Bandholtz amerikai tábornok neve – sajnálatos módon – csak
 alig szerepel a magyar történetírásban. Így pl. Hajdu Tibor több mint
 600 oldalas, Károlyi Mihályról szóló életrajzában csupán egyetlen sort
 szentel az amerikai tábornoknak, és csak negatív értelemben. Arról ír
 ugyanis, hogy az amerikai diplomácia a Horthyt támogató Bandholtz
 tábornok információja alapján hónapokig õrködött azon: Károlyi Mihály
 nem akar-e az Egyesült Államokba menni “ a kommunizmus terjesztése
 céljából?” (351. old) Ugyanakkor habár Juhász Gyula a Magyarország
 külpolitikájáról írt munkájában hallgat a Bandholtz-akcióról, de legalább
 megírja azt a tényt, hogy a román kormány “ minden eszközzel
 késleltetni igyekezett csapatainak kivonását, hogy minél tovább
 fenntartsa a gazdasági kifosztás lehetõségét.” A fentiekkel szemben az
 események egyik fõszereplõje, Horthy Miklós az Európa história c.
 kiadónál 1992-ben megjelent memoár-kötetében megírja: “Harry Hill
 Bandholtz tábornok, aki a szövetségesek budapesti négytagú katonai
 missziójában Amerikát képviselte, az “An Undiplomatic Diary
 (Tapintatlan napló) címû emlékiratában (New York, 1933) hitelesen
 megörökítette a gyárak leszerelését és a féktelen fosztogatások
 történetét. Ha lovaglóostorával a kezében idejében meg nem jelenik
 személyesen a királyi várpalotában, azt menthetetlenül kirabolják. A
 Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román
 teherautók; csakis az mentette meg a kifosztástól a múzeumot, hogy
 ajtóit a tábornok a szövetségesek nevében lepecsételtette. A magyar
 történettudományban a kommunizmus évtizedei alatt csak Ormos Mária
 foglalkozott tárgyilagosan Bandholtz szerepével az 1983-ban
 megjelent “Padovától Trianonig. 1918-1920” címû hézagpótló
 munkájában. Ebben a szerzõ részletes képet nyújt a huszadik századi
 magyar történelem egyébként is rendkívül bonyolult és sûrû
 eseményeirõl.
 A rendszerváltozás után csupán Romsics Ignác közli a román
 megszállással kapcsolatos eseményeket és benne Bandholtz tábornok
 szerepét. A szerzõ eme alapvetõ munkájának 132. oldalán ugyanis ezt
 olvashatjuk: “Mindeközben (azaz a román megszállás közben) vagonok
 százaiban szállították Romániába az új termést, az állatállományt, az
 ipar és a közlekedés gépparkját. A Nemzeti Múzeum aranykincseinek
 eltulajdonítását – a legenda szerint lovaglóostorát használva –
 Bandholtz tábornok, a szövetséges katonai misszió amerikai tagja
 akadályozta meg.”
 
 ***
 Rátérve az események rövid ismertetésére, azzal kell kezdenem, hogy
 Magyarországon az elsõ világháború után 1918 augusztus 12-tõl négy
 antant tábornoknak kellett biztosítani a “rendet”, azaz a gyakorlatban
 érvényesíteni a gyõztes szövetséges hatalmak által kialakított
 irányelveket. Így került Budapestre a négy tábornok közé, mint a
 misszió tagja Harry Hill Bandholtz. A katonai misszió üléseit minden
 alkalommal más-más tábornok vezette. Jellemzõ, hogy a román
 megszállókat képviselõ Holban tábornok még augusztus 12-én
 kijelentette, hogy nem fogadhat el parancsokat e missziótól, csupán
 tárgyalásba bocsátkozhat vele bizonyos megegyezések érdekében. Míg
 a szintén Román Diamandy tábornok úgy mutatkozott be, hogy bár õt
 is megbízták a misszióval való kapcsolattartással, azt hajtogatta, hogy
 parancsot csakis a saját kormányától fogad el. Minden gyakorlati
 kérdés elõl azzal tért ki, hogy ezekrõl tanácskoznia kell Mardarescu
 tábornokkal, aki átvette a magyarországi román csapatok
 fõparancsnokságát.
 Habár a négy antant-tábornoknak augusztus 12-tõl kellett
 volna biztosítani Budapesten a rendet és a szövetségesek által
 kialakított irányelveket, mindezt fõleg a román megszálló katonaság
 felháborító viselkedése miatt nem tudták megvalósítani. Ezért tényként
 mondhatjuk el, hogy ha Bandholtz tábornok nem viselkedik oly bátran
 és határozottan a román megszállókkal szemben, akkor a fõváros és
 az ország még sokkal nagyobb anyagi kárt szenvedett volna. Ráadásul
 a magyarországi román katonai parancsnokság az antant-misszióval
 folytatott tárgyalásai során ürügyet keresett arra, hogy ne kelljen
 kivonulnia Magyarországról. Ugyanis román részrõl azt állították, hogy
 a Horthy által Dunántúlon szervezett magyar haderõ a románok
 megtámadására készül. A budapesti antant-misszió akkor úgy
 határozott, hogy Horthy mellé áll. Az amerikai misszió részérõl
 Bandholtz tábornok különösen Horthy személyében látta a
 magyarországi helyzet megoldását, és a már fent említett módon
 fellépett a román megszálló erõk felháborító viselkedése ellen. Végül is
 a román csapatok 1919. november 14-16. között vonultak ki
 Budapestrõl és a Duna-Tisza közérõl. Horthy Miklós fõvezér pedig a
 nemzeti hadsereg élén november 16-án vonult be Budapestre.
 
 Dr. Vigh Károly
 Budapest, 2003. május 29-én       MVSZ Sajtószolgálat