Bajcsy-Zsilinszky Endre szobra az V. ker. Deák téren

A műalkotás Illyés Antal szobrász, Sax László és fia kőszobrászok, valamint Pomsár András építész munkája.


2006. június 6-án, születésének 120. évfordulója alkalmából katonai tiszteletadás mellett
 felavatták Bajcsy-Zsilinszky Endre politikus szobrát Budapesten, az V. kerületi Deák Ferenc téren.
 Avatóbeszédében Szili Katalin az Országgyűlés házelnöke méltatta az ellentmondásos személyiségként ismert politikus életútját.

Nem ez az első szobor amelyet Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére ezen a környéken elhelyeztek.
A Deák tér mellett, az Erzsébet téren 1986-ban már felállították a politikus emlékművét
 (nem ezt, a most felavatottat, hanem egy másikat),
 de az oda tervezett Nemzeti Színház építése miatt elbontották.
 Az a szobor jelenleg Tarpán, a politikus nyugvóhelyén áll.


Bajcsy-Zsilinszky Endre életrajza
Bajcsy-Zsilinszky Endre (Szarvas, 1886. jún. 6. – Sopronkőhida, 1944. dec. 24.): publicista és politikus,
 a II. világháború idején a magyar függetlenségért folytatott harc kiemelkedő vezető egyénisége és vértanúja.
Nagyapja még paraszt, apja gimnáziumi tanár és gazdálkodó, anyja kisnemesi származású volt. A családban egyszerre volt jelen a 48-as függetlenségi eszme, Széchenyi és a Tiszák kultusza, a dzsentrivilág. Kolozsváron, majd két féléven át német egyetemeken tanult jogot, majd katonai szolgálatának letöltése után Békéscsabán lett ügyvédjelölt. Neve országosan 1911-ben lett ismert, amikor testvérével elégtételt követeltek az apjukat több ízben nyilvánosan megalázó Áchim L. András parasztpárti politikustól. A szóváltás dulakodássá fajult, végül Gábor a bátyját fojtogató Áchimra lőtt, aki belehalt sérülésébe. A perben a bíróság jogos önvédelem címén felmentette őket.

Ezután Árva megyében főispáni titkár, majd az I. világháborúban egy géppuskás huszárszázad parancsnoka lett, 1916-ban súlyosan megsebesült és orosz hadifogságba került. Hazatérve 1918-ban aktívan részt vett az ellenforradalmi szervezkedésekben, a Magyar Országos Véderő Egylet létrehozásában. 1919-ben a kommün le akarta tartóztatni, de sikerült Bécsbe, majd Szegedre menekülnie, ahol Horthy Miklóshoz csatlakozott. Politikai pályáját antiszemita fajvédőként kezdte, 1922-ben kormánypárti képviselőként került be a parlamentbe. Mivel elutasította a bethleni konszolidációt, ellenzékbe vonult, 1923-ban Gömbös Gyulával létrehozta a Fajvédő Pártot és a szélsőjobbról bírálta a kormányt. Horthy 1919-20-ban tett szolgálataiért századossá léptette elő és 1925-ben vitézzé avatta, ekkor - az ilyenkor elvárt magyarosítás helyett - vette fel anyja után a Bajcsy nevet is.

1926-ban azonban már nem jutott mandátumhoz, s 1928-ban szakított a hatalomba visszasimuló, az egységes pártba visszalépő fajvédőkkel. Ekkor már legfontosabbnak a mindig elmaradó földreformot tartotta, "sajátosan magyar" nemzeti mozgalmat tervezett és elindította Előőrs című lapját, amelyben József Attilának, Féja Gézának, Szabó Dezsőnek is teret adott. Emiatt jobbról is támadások kereszttüzébe került, kompromittálására felmelegítették az Áchim-ügyet. 1930-ban megalapította a Nemzeti Radikális Pártot, ennek programjával győzött 1931-ben a tarpai választókerületben. Az országgyűlésben éles ellenzékiségével tűnt ki, földreformjavaslata radikálisabb volt a baloldalénál is. Az 1935-ös választáson eszközökben nem válogatva megbuktatták, ezután lemondott vitézi rangjáról és pártjával együtt a Független Kisgazdapárthoz (FKgP) csatlakozott, ennek képviselőjeként került vissza 1939-ben a parlamentbe.

Bajcsy-Zsilinszky ekkor már a növekvő német veszedelem ellen emelte fel hangját, amikor 1933-ban egykori barátja, Gömbös Gyula első európai kormányfőként látogatást tett Hitlernél, parlamenti beszédét így fejezte be: "Én kijelentem, hogy nem vagyunk hajlandók a német impériumnak itt utat engedni. Itt német világ nem volt ezer éven át, s itt német világ nem lesz, hogy ezt megakadályozzuk, elmegyünk a golyóig és az akasztófáig". Képviselőként és publicisztikájában is a fasizálódás, a háborús politika, a háromhatalmi szerződéshez való csatlakozás ellen szólt, még a területi revízióknak sem tudott örülni a hitleri Németország melletti egyre erősebb elkötelezettség miatt. Bár élete végéig fajvédőnek tartotta magát, harcos antiszemitizmusával felhagyott, a fajvédelmet a földreformmal és a szociálpolitikával akarta elősegíteni.

A második világháború kitörése után az angolszász orientáció híve volt, Mátyás királyról írt könyvében a független magyar külpolitika fontosságát hangsúlyozta. Közeledett a baloldalhoz, cikket írt a Népszava karácsonyi számába, részt vett a Történelmi Emlékbizottság munkájában, szorgalmazta a kisgazdapárt és a szociáldemokraták szövetségét, a háborúból való kilépés érdekében még a kommunistákkal is kapcsolatot keresett. Szót emelt a Szovjetuniónak hamis ürüggyel küldött hadüzenet, az újvidéki vérengzés miatt, bírálta a zsidótörvényeket. 1943 nyarán ő szövegezte meg az FKgP memorandumát, amely különbéke megkötését követelte és hangsúlyozta az esetleges német megszállás elleni fegyveres harc szükségességét. Utoljára 1943. december 9-én beszélt az országgyűlésben, felszólalását így zárta: "Nemzetünket és államunkat egyes-egyedül csak a magyar nép - parasztságunk és ipari munkásságunk - józansága és Toldi Miklós-i ereje mentheti meg, semmi más erő a világon".

Amikor 1944. március 19-én a német csapatok tényleg megszállták Magyarországot, egyedül ő fogadta a nácikat fegyverrel. Letartóztatásakor két lövést kapott, a fogságból - ahol kidolgozta egy föderatív Nagy-Magyarország terveit - egy nappal a nyilas puccs előtt szabadult. Bajcsy-Zsilinszky illegalitásba vonult, 1944. november 9-én a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke  lett, a szovjet kapcsolatfelvétel érdekében együttműködött a kommunistákkal is. A szervezkedés lelepleződött, vezetőit 1944. november 22-én letartóztatták a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei. Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost december 8-án Budapesten kivégezték, a képviselőként mentelmi joggal rendelkező Bajcsy-Zsilinszkyt Sopronkőhidára vitték. Lett volna alkalma a szökésre, de nem élt vele, áldozatával példát akart mutatni nemzetének. Miután a nyilas parlament felfüggesztette mentelmi jogát, december 23-án este hűtlenség és hazaárulás vádjával halálra ítélték és másnap reggel felakasztották - a nyilas vérbíró "nyugodt szentestét" akart.

1945. május 27-én ünnepélyes gyászpompával temették el, végakaratának megfelelően Tarpán.
forrás:   http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=13907&page=1, 2 és 3